|
Varázslat a Meseházban
Egy szép tavasziasnak induló, decemberi reggelen, ismét piros arcú gyerekek sora nyitott be félénken, vagy elszántan, izgatottan vagy hidegvérrel a Meseház régi kapuján. Úgy érkeztek mindnyájan, hogy, ha egy mód van rá, ezen a napon elkápráztatják az itt lévőket.
A 9. Tréfás mesemondóversenyre érkeztek a gyerekek, hogy mesemondásukkal elvarázsolják a zsűrit. A góréban berendezett betlehem előtt elhangzott köszöntés után a harmadikosok képviselői a Meseszobába, a negyedikesek a Lenkefi bábok melletti terembe vonultak, s szép sorjában előadták a tarsolyukban lévő tréfás magyar népmeséket. Nemcsak a zsűrit, hanem a kísérő szülőket, társaikat és a pedagógusokat is sikerült elszórakoztatniuk igényes mesemondásukkal.
Míg a zsűri a döntését meghozta, a versenyzőket tízórai várta, s játszhattak, mesélhettek Soós Emőke bábszínésszel.
A számos mesemondó közül a harmadikos korcsoportban első Krnács Anna lett, a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanulója, felkészítő tanára Bordás Andrea, a második Orodán Éva a Gerlai ÁMK tanulója, felkészítő tanára Szombathelyiné Herczeg Éva, a harmadik Gömöri Panna szintén a Jankay Általános Iskolából, felkészítő tanára Velő Hajnalka. A negyedikesek közül az első Karácsonyi Máté, felkészítő tanára Néveri Magdolna, a második Szeberényi Gréta, felkészítő tanára Illyésné Johanidesz Szilvia, mindketten a Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium tanulói, harmadik Váradi Emese a Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda tanulója, felkészítő tanára Vallachné Novák Judit, a két különdíjas Lehóczki Noémi Kazinczy Ferenc Általános Iskola, Tóth Szilvia a Lencsési Általános Iskola és Művészetoktatási Intézmény tanulója.
A varázslat sikerült, egy jó hangulatú, kellemes délelőttel gazdagodtunk mindnyájan! 
|